Stand-up: elmélkedések és kritikák a műfajról

Elérkeztünk ide is, blogunk eddigi rövid történetének első, kritika-jellegű írásához. Ennek tárgya pedig a Showder Klub aktuális része, a 11. évad fináléja lészen. Csapjunk is bele, elöljáróban talán csak annyit érdemes megjegyezni, hogy szerintem mindig az a lényeg mit írnak, és nem azt, hogy saját kritikájuk alapján milyen számszerű értékelést adnak egyesek. Ezért a neten lévő különböző kritikákat is közlő oldalak jelentős részével ellentétben én nem írok pontszámot, erre tőlem ne számítsatok.

Kezdjük is az elsőként színpadra lépő Csenki Attilával, akivel kapcsolatban sajnos rögtön kissé negatív véleményemnek kell hangot (hangot írásban?-nem baj) adnom. Alapvetően kifejezetten szeretem Csenki humorát, szerintem amikor elemében van, remek előadó, és igen-igen egyéni témákkal tud előjönni. Nem lehet véletlen, hogy saját kollégái is külön fogalmat találtak ki a Csenki-jelenségre, melyet szellemes módon Csenkizmusnak neveztek el. Egy szó, mint száz, alapvetően szeretem, amit csinál. De, és sajnos itt van a de: ebben az adásban szerintem nem volt benne tűz. Eléggé fáradtnak tűnt, nem minden poénját bontotta ki annyira, amennyire érdemes lett volna, és alig valamit adott hozzá az egészhez saját őrült egyéniségéből. Én fáradtságot éreztem rajta, melyet néha erőltetett mosollyal próbált palástolni. Ezzel a szürke stílussal pedig, nem meglepő módon, házigazda-titulusának sem igazán tudott megfelelni.

A következő fellépő Tóth Edu volt, akit (az eddig általam olvasott vélemények alapján legalábbis) sokan nem szeretnek. Meg kell mondjam, soha nem értettem, miért. Szerintem tök érdekes és különleges egyéniség, én nagyon szívesen hallgatom pörgős, csapongó előadásmódját, neki ez teljesen jól áll. Most is ezt hozta nyilván, mert ez ő, de az eddigi Showder Klubos fellépéseihez képest én felfedezni vélek egy kis javulást, és szerintem most már sokkal magabiztosabban csapong. Sokat kommunikál a közönséggel, ami egyébként egy külön kiemelendő pozitívum a szememben, ha valaki (mint ő) jól csinálja. Egy szó, mint száz, jóvót.

A következő egyik személyes kedvencem, Felméri Péter. Szerencsére ő hozta a rá jellemző, kissé szürreális, remek ötletekkel tarkított stílusát és informatikus voltához méltó témáit. Nekem ez az igen különleges egyveleg (informatikus-reálos beállítottság és kissé szürreális humor) mindig is bejött, így most is jó volt, hovatovább a műsor fénypontja szerintem. Egyébként rajta is érződik, hogy jobban ismeri magát, mint előadót, jobban érti, mitől is jó ő, és tudatosabban csinálja azokat a dolgokat. 

Most pedig ugrik a majom a vízbe: két új fellépő is debütált. Lássuk hát őket is! (Csak halkan jegyzem meg, nem biztos, hogy ebben a részben érdemes az új arcokat bemutatni, de ők tudják)

 Először is Aram. Sajnos annak ellenére, hogy szimpatikus srác és érdekes karakternek tűnik, egyáltalán nem nyűgözött le, sőt. Alapból a külön fél perces felvezető szerintem teljesen felesleges volt a karakteréhez, nem volt vicces, és nem is illett be a műsorba. Aztán jön, amit mondott: először is a poén Iránról meg az utcai zavargásokról...hát minimum ízléstelen. Ezen persze lehet vitatkozni, lehet én vagyok túlérzékeny, de szerintem nem kellett volna. Valamint látszott hogy izgult (nyilván, ezt nem is rovom fel hibaként), és sok helyen érthetetlen . Hasonló, (talán csak) egyéni problémám van az utolsó poénjával is, mert abban egy tök jó gondolatot (magyar összefogás) tett kissé nevetségessé, pedig ennek a gondolatnak igazán nincs erre szüksége. Mindennek ellenére a sráccal kapcsolatban én azt jegyzem meg, hogy egy tök jó és friss arc, és kis fejlődéssel remek előadó lehet majd belőle, amihez én szurkolok neki, mert miért ne :)

Végül, de nem utolsó sorban Nidal. A két újonc közül talán ő a kevésbé karakteres (de persze ő is az), viszont magabiztosabb, kiforrottabb előadó, és jobban átjön a származásával kapcsolatos poénjainak öniróniája. Érzésem szerint ő már a poénok ritmusára is tök jól figyel, első showder klub-os fellépéshez képest igen összeszedett és profi. Nyilván tud még hová fejlődni, de szép kezdés.

Összességében jó rész volt, de nem kiemelkedő, és (hogy őszinte legyek) én egy évadzárótól többet várnék.

Idézetek a humorról, nagy emberek tollából. 

"Az emberi fajnak egyetlen igazán hatásos fegyvere van, és az a nevetés. "

Mark Twain

"A tréfa az okosság jele; s a tréfa és elmésség (...) nem szokott törpe lelkeknél megszállani."

Miguel de Cervantes

"A humor is a valóságtól való visszahúzódás egyik formája"

Isaac Asimov

"Igazából sohasem akartam mást, csupán megadni az embereknek a nevetés jelentette megkönnyebbülést. A humor gyógyszer lehet, akár az aszpirin."

Kurt Vonnegut

"A humort nem lehet eléggé komolyan venni."

Konrad Lorenz

"A tréfa nem egyéb, mint átlátszó takargatása az alatta elrejtett-vagyis elrejthetetlen-ínségnek."

Thomas Mann

"A humor meglátja a nagyban a kicsit."

Kosztolányi Dezső

"A humor a dolgokkal szembeni egyfajta látásmód, viszony vagy érzés, mindenekelőtt velünk született adottság, ami valakiben vagy megvan, vagy nincs meg."

Federico Fellini

"Reményteljes a jövőnk, mert Istennek van humorérzéke, és viccesnek tart minket."

Bill Cosby

forrás: www.citatum.hu

Rögtön tegyük is a médiát a résbe, úgy érzem itt az ideje elindítanom ezt a blogot.

Itt az ideje több okból is. Egyrészt mert régóta akarok írni valami ilyesmit, de ez nyilván csak nekem érdekes.

Másrészt, mert igazi stand-up rajongónak tartom magam, és úgy érzem nagyon szívesen vállalnám a műfaj népszerűsítőjének, kritizálójának, terjesztőjének, netán előadójának szerepét.

Harmadrészt, és talán ez a legfontosabb: hogy ily módon vigyek új színt a némileg elszürkült, és egyre kevesebb valós mondanivalót és igazán jó előadót tartalmazó nagy magyar humor-életbe. 

That's all for now, folks.